Nem volt mindig tanya, és nem kellett rendszeresen tüzet gyújtanom. Így el lehet mondanom, hogy a tél beköszöntével, azért vert a víz, hogy hogyan fogok tüzet csiholni a kályhába.
Az alapanyagon sok múlik! Eleinte mindig kintről vittem be a fát, a gyújtóst...stb--hihetetlen, és nem akarta a magyarok igazát! Nem gyulladt, csak bűzölgött, vagy azt sem. Néha még a pincéből is ki kellett mennem, annyira feltelt füsttel a tér. Szégyen ide, szégyen oda, de a fáradt olaj csodákra képes. Kicsit sárga, kicsit savanyú, de a mienk--hát én is így voltam! Kicsit büdös volt, de meleg csinált!-Én csináltam, asszem még büszke is voltam.
Az idő múlásával sok tapasztalatra tettem szert, ezért már behordtam idő előtt a fát, hogy legyen ideje száradni.
Nem esztétikus a pincébe behordani, de jobb híjján megteszi. Sokáig nem kell kerülgetni, mert pillanatok alatt elég...
Célszerű először felaprítani, így hatékonyabban tudjuk tárolni, én különböző okokból felcseréltem a sort...
és csak ezt követően hordtam be a helyére a faanyagot. A tüzelni való faanyag tekintetében széles skála áll a gazda rendelkezésére. A kivágott tőkétől, a lenyesett ágakig minden belefér, ami éghető. A lehullott lombbal inkább ne kísérletezzetek, én kipróbáltam azt is... ;-)
Minden esetben kitakarítom a régi hamut kiviszem, teljesen üres tűzteret alakítok ki, és a hamust is ürítem. Legalulra száraz újságpapír kerül (kb. két lap a teljes méretű naplóból összegyűrve.)
A tetejére apróra hasított akác, fenyőfa, venyige háncs kerülhet. Ebben az esetben két maroknyi dióhéjat tekertem egy újságpapírba. Nem a legjobb, nem ajánlom, inkább az izzó parázsba kell apránként beletenni. Ha sokat teszünk bele lefojtja a tüzet, és ha hirtelen begyullad szét vetheti a kályhát. Cserépkályha esetén már hallottam olyanról, hogy a cserépkályhát szét nyomta. Summa summárum- óvatosan a dióhéjjal!
Egy maroknyi falevél, amit a pincébe behordtam. Itt jegyezném meg, hogy a gazdának nincsenek kőbe vésett szabályai, hogy ezt csak így, azt csak úgy szabad csinálni. Ez csak a sok (száz)éves tapasztalat mondatja az egyik gazda által a másiknak, azt ha azt meg hallják jó, ha nem úgy is jó! Ha rosszul döntött a gazda, következő évben meghallgatja az okos szót! (Ez a tapasztalat!)
A vékonyabb gallyak, ágak következnek, majd egyre vastagabb ágakat tehetünk rá.
Én a legtetejére már egy tekintélyes vastagságú darabot is megkockáztatok.
Az alaposan előkészített tűztér az elgyújtást követő max. 5 percen belül kellemesen duruzsoló kályha hangján szinte dorombol, és a gazda szereti a meleget, és folyamatosan eteti ezt a jószágot, addig, ameddig jó szolgálatot tehet.
Ebben az esetben nem kell számolni olyan mértékű füsttel, ami kihajtja az embert a zárt térből.
Belenézek az izzó parázs közepébe, és elbűvöl. A melege odacsal, a hője távol tart. Ellentmondásos egy helyzet, mint egy primadonna, akit nézni lehet, de megszólítani azt már nem. (Ha megteszed megéget. )
Nézem a primadonnát, és tudatosul bennem, hogy nem kellett gázolaj, hogy így kiviruljon! :-D
Frissítenem kell ezt a bejegyzésem, mert találtam egy sokkal hatékonyabb módszert. A mai ember a kényelemre alapoz, én sem vagyok kivétel. Egyik kollégám, gazdatársam mesélte el, hogy ő bizony a boltban kapható gyújtót használja, és a legmakacsabb fának is égnie kell.
Megfogadva az okos szót azonnal bevásároltam. Rózsaszínű, tapintásra a nikecell-re emlékeztet, és amikor meggyújtottam szerényen csendben, de kitartóan éget. A kályhában is kipróbálva 7 perc alatt akkora tűzet produkált, hogy jajj. Ez eddig a leghatékonyabb módszer, a gazdaboltban kb 350 Ft.-/db áron megvehető, és kb 20-30 alkalomra elég. Ha arányaiban kell nézni, mintha egy doboz gyufát elpazarolnánk, de az eredmény garantált.
