A termények már a kamarában, a bor érik a tölgyfa hordóban, és várunk elégedettséggel a szívünkben. Munka nélkül várjuk a tavasz keltető sugarait. Ezt az idilli képet szeretném szét kergetni. Ugyan a terményeket jó esetben már betakarították, de a diópucolás, a fejtés, és a jó borok kóstolgatása még ma is nagy kihívás a gazda embernek. Ha jól hiszem az utolsó kötelességnél megakadnak a szigorú asszonynépek, hogy csak legyen esze az embernek, s tudja mennyi nyolc kalács. A gazdának meg van a magához való esze, s ki nem hagyná a félig érett vörös bor kóstolgatását, persze csak mértékkel.
A nagy munka közben mindig van egy gondolat, hogy a télen feladat kifőzni az ezévi cefrést, s mi egyéb mást is. Amikor már a cefréből párlat leledzik, s azt egy hónapig pihentettük, s ókor ókor meg levegőztettük, akkor azt illik megkóstolni, mert hogy hogyan lehet kínálni a vendéget, úgy hogy azt sem lehet tudni, mivel is kínáljuk azt.
S ha már kellőképpen megérett a gazda a tavaszra új erőt gyűjtve rugaszkodik neki a feladatnak. Akarással teli, s örömmel néz a jövőbe, és hiszi, hogy az idei viszontagságok elmaradnak majd.
Ezen néhány bizakodással teli sorral kívánok minden gazdának, s nem gazdának minden jót.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése