A málna ültetvény

A mai napon Robi barátomtól kaptam málna töveket. Azok helyét már korábban előkészítettem, így már csak el kellett ültetni. Szerencse volt segítségem...

Dilemma

A pincém előtt van egy diófa:

Ez a diófa terület megvásárlásakor igen csak vékonyka volt, és még csak nem is termett, talán pár szemet. Az idén 2-3 kg diót szedtem össze.

Ez éveben a diók aprók lettek, de ez a dió nagynak mondható. Felvetődik a kérdés, hogy érdemes e kivágni? A válasz határozott igen!

-A kérdés az, hogy mikor?

Különös véletlen folytán ezt a fát nagyon közel ültették a pincéhez. (kb 50-70 cm)

-Miért is baj ez?

Az időmúlásával a diófa föld feletti részei növekednek, és ha erősebb szélfúvás van, akkor megmozdíthatja a tetőn a cserepeket. A beázás, egy 50 éves kőházban komoly károkat tud okozni. Arról nem is beszélve, hogy a homlokzatot is képes lebontani.

-Mi van a föld alatti részekkel?

Az idősek azt mondják, hogy egy fának akkora gyökérzete van, mint amekkora koronája. Ha a pince falai alá bekúszik a gyökérzet, és elkezdi emelni az épületet, az álmos könyv szerint is rosszat jelent.

Nah, akkor mikor vágjunk?

Azt találtam ki, hogy szaporítanom kell a diófát. A környéken, illetve amerre jártam összegyűjtöttem a magokat. Különbözőket: Nagyon nagyot, piros belűt, vékony héjút, és ennek a fának a magvait. Ötven diómagot ültettem el, és nem fogadtam meg a szót, nem törtem meg, nem roppantottam meg a csonthéjat.

Abból indultam ki, hogy a kelési arány kisebb lesz, de a növény, ami a csonthéjat szétfeszítve megered az szívósabbnak kell lennie. Így arra számítok, hogy az ötvenből kb csak 1-2 növény fog megeredni.

Ezt a folyamatot minden évben megismétlem olyan magokkal, amitől eredményeket várok. Véleményem szerint 5 év múlva komoly génállomány áll majd a rendelkezésemre :-).

Honnan lehet tudni, mi micsoda?

Ilyen, és ehhez hasonló nevekkel látom el a "cserepeket". Ezt a magot Anna lányomtól kaptam, ezért kapta az Anna- óriás nevet, de van Robi-vörös nevű "cserepem" is. A saját termést, vagy ládába ültettem, név nélkül.

A kíváncsiság miatt ültettem még 50 darab szelídgesztenye magot is. Egyik kedves barátom megkérdezte mi lesz, ha több indul meg, mint aminek helyet tudsz biztosítani? Erre is meg van a megoldás: Néztem korábban egy animációs filmet, az volt a címe - Az ember, aki fákat ültetett. Nézzék/nézzétek meg, abban van a megoldás is. Szerintem néhányan még örülni is fognak.

Pár kép viszonyításul:

A csodáról...

Mindig, amikor Isten szóba kerül egyik mondásunk jut az eszembe- "Segíts magadon, Isten is megsegít!" Gondolkodtam, hogyha megcsinálok mindent, ami szükséges... mi szükség Isten segítségére?

Érdekes, édesapám, aki nem templomjáró ember, megjegyzem magam sem vagyok az, mondta nekem abban a vonatkozásban, hogy nincs is rá szükség, ha ezt megfogalmazták.

El kell mondjam nem értek egyet, vagy csak félig meddig. A tett az, ami meghatározza az embert, mert a szavak elszállnak, mint tavaszi szélben a frissen pottyantott tehéntrágya szaga.

Ha elültetek egy magot, valamiért mindig Istenhez fohászkodom. Igyekszem egészségben felnevelni a növényt, szeretettel gondozom. A gazdatársak bizonyára mégis eltudnák mondani, hogy nem ezen múlik. Egyik hallott tudást írnám ide: "Sokat fog az még kinn éjszakázni!"

Egyik évben jégverés érte a környéket, de az én ültetvényemet elkerülte. A következő évben a megyében mindenhol elfagytak a virágok, de az én kertemet nem érte, ekkor rekord mennyiségű cseresznye érett be. Megszeretném kérdezni, és nem kell rá válaszolni, csak érezni- miért szükséges Isten segítségét kérni?

Úgy gondolom, hogy a ma emberének van egy küldetése, tán nem mindenki ismeri fel, de mégis...keres valamit. Nem tudja, hogy mi az, nem érti, hogy miért érez egyfajta ürességet, de tudja valami hiányzik.

Előre elnézést kérek, azoktól, akik valamilyen felekezethez tartoznak vallási, hitbéli öntudatát valamilyen formában megsértem. Nem szeretném! Én azt vallom, ha Istent szeretnénk megtalálni nem kell be térnünk semmilyen épületbe. Elég megállniuk, és szétnézni a "nagyvilágban".

Minden pillanatnak, amit megélünk, talán nem tulajdonítunk jelentőséget neki, de el kell mondjam, hogy van jelentősége. A pillanatnak, az érzésnek, a szónak, az érintésnek.

Három dolog soha nem tér vissza ebben az életben:

- a pillanat, a kimondott szó, és az eldobott kő.

Ezen elveket tartva talán teljesebb életet lehet élni, ha boldogabbat nem is, de örömtelibbet.

Ez nem kertészeti kérdés, mégis egy gazdának hétköznapjait átszövi, észre sem veszi, csak használja ezt a tudást.

Furcsának találom, hogy "mi" városi emberek, hajlamosak vagyunk elmenni fontos kérdések mellett, azzal védekezve, hogy ez nem ránk tartozik.

Nagyapámmal szoktam beszélgetni régi dolgokról, és elmesélte, hogy régen a faluban szinte mindenkinek volt tehene. Reggel kihajtották őket, és este haza találtak... egyik mondásunkat hadd idézzem: "Néz, mint borjú az új kapura"

Szombatonként a falu lakói kimentek az utcára, és összetakarították a tehenek, lovak potyadékát. Abban az időben ennek külön jelentősége volt, mivel az építkezések nagyon fontos kelléke volt a ló-, tehéntrágya. Egyik olvasmányomból tudom, hogy Erdélyben a bivalytrágyát felhasználták építkezéshez-tavasszal sározáshoz.

Mi köze lenne a trágyának a csodához? Talán a tisztelet, és az érték, ami hozzá fűződött. Arra gondolok, hogy azaz űr tátong ebben a világban, amit nehezen tudok megfogalmazni, de azok akik megakarnak érteni, azok tudják mire gondolok.

Hadd zárjam azzal a gondolatot, hogy mire lehetne képes egy városnyi közösség, ha minden szombatját a városnak szenteli. A régi idők rossz emlékeket hordoznak, de a cél az, ami érték válik a tett nyomán. Az mindegy, hogy hogyan nevezzük...

1. Az őszi vetés

2. A pince előlről

A lehetetlen

Az előző bejegyzéseket végig olvastam, és teljesen más hangulat vett rajtam erőt. A sorok között az akkori problémákat látva a tenni akarás, a tehetetlenség, és a tudatlanság hangulatát idézte. Ma a problémák ugyanazok, de már más szemmel nézem azokat. Nem tudok sokkal többet, de tudom, hogy akarattal, tevéssel és egy csipetnyi hittel az ember csodákra képes. Hadd idézzem egyik kedvencemet.

"Aki nem próbálja meg a lehetetlent, az a lehetségest sem fogja elérni soha"- Goethe

Vannak olyan problémák, melyeket rajtam kívül álló okok miatt nem tudtam megcsinálni, hajlamos voltam nekikeseredni. Így az öröm, amire annyira vágytam nem látszott eljönni.

Figyeltem a jelekre, és egyik kedves ismerősöm elmondta, hogy nem mindig sikerül minden, amibe belekezdünk, majd idővel tapasztalatokra teszel szert-mondta. A megszerzett tapasztalatokat, és a tudást felhasználva sikerre viszed majd, amit elkezdtél.

Megértettem, hogy nem megy minden azonnal tökéletesen, de arra kell törekedni.

Az ismerősöm nem mondott olyant, amit eddig ne tudtam volna. Mégis néha szükségünk van arra, hogy újra meg újra kimondják a szavakat, hogy a helyére tegyük a dolgokat.

A művelést az évben befejeztem, mégis teli a fejem tervekkel, ötletekkel.

Eddig mindig azt mondtam, és most is ezt mondom, hogy jövőre minden sokkal jobb lesz.

Tudni kell, hogy az idén a rizling mustfoka 18 volt, tavaly 14.

A vörös must idén 18,5 volt, tavaly 12.5.

Az idei bor bizony sokkal finomabb lett, ahogyan a tavalyi. Ezen útmentén- jövőre még finomabb lesz. Így legyen!

A csiger

Egy nagyon nagyon régi történetet szeretnék elmesélni. Ezt a történetet a nagyapámtól hallottam. Igazából nincs jelentősége a szereplőknek, mégis úgy írom le, ahogyan hallottam.

A két nagy háború között a somlai borokat pápai emberek itták meg. A nagyapám ismerőse mesélte el neki, hogy az első nagy háborút követően nagy volt a szegénység, és ezért a gazdák a bort eladták, és a csigert tartották meg maguknak.

Abban az időben a zsidók vásárolták meg a borokat arról a környékről, mivel Pápán nekik volt vendéglátóhelyük. A főhősünk legyen Pista bácsi.

Pista bácsihoz eljött a zsidója, aki minden évben megvásárolta a borát. Megkérdezi melyik hordóban lévő bor eladó. S mondja is Pista bácsi, hogy a három 100 literes. Mondja a zsidó, mi lenne, ha azt az ötszáz literes hordóban lévő bort vinné el. Nem szólt egy szót sem Pista bácsi odaadta neki. A zsidó soha nem kóstolta meg a bort, és abban a hordóban bizony csiger volt. Nem merte elmondani mit tett, de azt ötven év elteltével elmesélte a szomszédjának, hogy abban az évben hosszú idő után először igazi bort ittak.

A három száz literes hordóban kiváló minőségű somlai bor volt, az ötszáz literesben, pedig a csiger.

Mi is az a csiger?

Azt mondják az öregek, ahol 300 liter bor megterem, ott 300 liter csigert is kell keresni. A szőlőpréselményt felengedik vízzel, majd felcukrozzák. A cukorral pótolják a hiányzó alkoholtartamot, eztán ha elforr, azt nevezik csigernek.

Amit kapunk rossz minőségű bor, de bor.

Az én csigeremnek szörnyű íze van, de van. A régiek azt mondták a vantól nem kell félni! (szerintem párlat lesz belőle :-D)