A fejlődést figyelni, jó érzés

Egy kedves barátommal történő beszélgetéskor szóba került, hogy mi van a kiskerttel? /Nem frissítettem e tárgykörben./ Ez így van, most a beszélgetés után, a mulasztás miatt érzett arcpírtól kimelegedve megosztom veletek a változásokat. 

A jó gazda mindennap megszemléli a terciát. Megfigyeli milyen változások indulnak neki, és azok jók e, avagy sem. Legalábbis az egyik szomszédasszonyom, egy pohárborral a kezében esténként megteszi ezt. Úgy tűnik nekem, mint egy szeánsz. Mindig képben lenni! Nekem sajnos nem mindig sikerül, de olthatatlan lelkesedésem miatt sikerült a fejlődés egy-egy pillanatát a "fekete dobozba" zárnom.

Egy időben nagy szárazság leledzett, és erős késztetés éreztem a kapálás iránt. Ez nem valami perverzió, a gazdának erős érdeke, hogy a talajban kialakult kapillárisokat szét zúzva levegőt keverjen a földrészecskéi közé. Azt a tudást, már korán megismerte az emberiség, hogy a levegő a legjobb hőszigetelő. Ebben az esetben az a cél, hogy a talajban lévő víztartalom, minél több időt töltsön a földben. Kapálás nélkül a gyomnövények is teret nyernek, és a föld is hamar kiszárad.

A kapálás nem túl szórakoztató elfoglaltság, de alázatra nevel. Nem szabad azt hinni, hogy a gazdának minden ingyen van. Persze neki könnyű-mondták- mert van. Amikor megvásároltam a kertet, nagy marhának tartott a környezetem, mert munkát vásároltam. Nem tudom szavakkal megfogalmazni azt az élményt, amikor a saját magam által termelt növényekből készült étellel kínálom a vendégeim.
(egy szőke nős vicc jut az eszembe:
 A vonaton utazik két szőke nő. Az egyik megállónál felszáll, és a kupéjukba ül egy magas , sovány hosszú hajú, szakállas férfi. Odasúgja az egyik a másiknak:
- Te, ez úgy néz ki, mint István a király.
mire a másik: Te hülye, István király már ezer éve meghalt.
A következő megállónál felszáll egy fiatal lány, és a kupéban meglátva a férfit, széles mosollyal üdvözli:
 -Szia István, ezer éve nem láttalak!
Erre oda súgja a másik az egyiknek:- Nah, Ki a Hülye?)

Nem hagynám ki azt az izgalmat sem, amikor kapálás közben az egyik földdarab egy hatalmasat kuttykorékolt. (majd eldobtam a kapát...:-) Meglepettségem nem volt alaptalan, mivel kifordítottam egy békát téli vackából. Figyelmesen megvizsgáltam kellő távolságról, hogy meg van e mind a négy lába, ill. a feje. Szemmel láthatóan mindene megvolt, ezért egy picit megnyugodtam, még pózolt is a kis békakirálylány a fotózáskor.

Egy kapálás előtti képet mutatnék még, mert már a kertiWC a' le pottyantós verzió megépítésére gyűjtöm a képanyagot...

Igyekszem motiválni a környezetem, ezért egy nem rég általam készített fotóval búcsúzom:

Nem a cél, hanem az út ami elvisz addig, ez teszi értelmessé az utazást!

(Jah, és figyelitek, van fény az út végén...)