A Kolbásztöltés

Amikor meg vettem az első tanyám, szép lassan magába szippantott ez a világ. Észre sem vettem, és egyszer csak azon kaptam magam, hogy disznóvágásról érdeklődöm. Egyre több információt szerzek be róla, igaz a mostani bejegyzésem nem egy disznóvágásról szól, viszont egy lépéssel ismét közelebb vagyok hozzá!

Leegyszerűsítem  a történetet egy picit. Vettem 40 kg kolbászhúst, gyári fűszerkeveréket, belet mindent, ami hozzá kellett. Hosszabb távollét után az esti órákban hazaérve elhoztam a húst, és alaposan összekevertem az előírtak szerint. Másnap lett megtöltve, volt ideje, összeérni az ízeknek.

A "műszer"!!!

Ezzel a szerkezettel töltöttük a kolbászt. Igen többen voltunk, egy ember engedte a bélbe a kolbászhúst, én tekertem, egy pedig a megtöltött kolbászokat rakta a ládába. A töltés során előfordul, hogy levegős lesz a bél, ilyenkor egy tűvel ki kell lyukasztani, hogy rátapadjon valamelyest a benne lévő húsra. 

Valahogy így kell elképzelni, amikor a ládába kerül a félkésztermék.

A töltésnek mindig volt egy egy kellemesebb mozzanata, amikor kiürült az töltő, mert amikor töltöttük, akkor töltöttünk! :)

A füstre várakozó kolbászok!

Ilyen volt!

A kolbásztöltés emlékezetesre sikeredett, köszönet érte mindenkinek, aki segített az elkészítésében, és annak is, aki elmesélte, hogy mi történt a töltés után :S (kis túlzással!)

 Ilyen lett! :)

Hát nem gyönyörű!

Szerintem minden fáradságot megér, egy ilyen kép! :) Nem bírtam ki, már megkóstoltam, és az íze is nagyon finom lett!

Az íróasztaltól az csörlősekéig

Tegnap nagy napra ébredtem, vettem egy csörlősekét. Gondoltam felvezetem a bejelenteni valómat egy rövid történettel, de az jutott az eszembe, hogy ez a történet így is elég rövid. :)

Többször megfogalmaztam, hogy kb. 30 évesen kezdtem el a tanyán dolgozni. Mondták nekem, de nem hittem, hogy kutya nehéz lesz. Az idő beigazolta a károgókat, mert nem lett könnyebb a munka, csak én lettem szívósabb. Amit kitaláltam, azt addig hajtottam, amíg el nem értem. Ezzel csak az lett a baj, hogy egyre nagyobbakat kezdtem el álmodni :).Ez nem is baj, egyszerűen jó érzés!

 A garázssoron kérdeztem az egyik ismerősömet, hogy tudna e csörlősekét, már mondta is, hogy régebben ki árulta az ekéjét, ismertem is. Másnap felhívtam, megállapodtunk, majd megbeszéltünk egy időpontot, mikor hozzuk el.

Amikor felpakoltuk, megkérdezte -nem kéne egy hidraulikus prés...gondolkoztam rajta, majd döntöttem, megvettem.

Vakartam is fejem mi a fenét kezdek két préssel? Meg szerettem volna osztani az örömöm egy kedves barátommal, akinek megmutattam a csörlősekét, majd a prést. Addig beszélgettünk, amíg meg nem vette az én régi présem! :D Mind ez egy nap alatt, mi ez ha nem csoda !!!

Visszagondolok arra az időszakomra, amikor egy fiatal bányamérnöknek tanuló srác arról mesélt, hogy micsoda élmény kinn dolgozni a szőlőskertben...Jóban voltunk akkoriban nem akartam megbántani, de hat ökrös fogattal sem tudtak volna rávenni, hogy vegyek magamnak akkor ilyent. Változik azt ember, változik a világ!

Sok terméket előtudok már állítani, tudok túrót csinálni, "lekvárt"főzni, már minden félelem nélkül neki tudok állni olyan dolgoknak, amitől korábban kirázott a hideg. Jó apropó másokkal beszélgetni róla, utána olvasni, keresni, kutatni...szavamra! :)

Voá lá!

Két lábbal a Földön

A tanya bejáratának földmunkálatairól már esett szó. Hosszú órákon át lapátolni, ásni a kötött talajt, vagy csak küzdeni saját magaddal, hogy már nincs sok vissza. Az épület melletti betonlapokat felszedtem, és neki álltam a leendő járda alapját kiásni.

Közel másfél óra alatt haladtam a kép közepén látható 2. betonkockáig. Ahol idő hiány miatt abbahagytam a munkát. Ehhez a munkához kell a léleknek erősödnie, mert még nem látod a végét, és el kell hinned, hogy ez sem tarthat örökké. Hajlamos vagyok elmenni sétálni, lemérni egy méretet. Vagy csak inni, pedig még bírtam volna, de kellett mozdulni! 

Elhatároztam, hogy az alapot meghordom építési törmelékkel, majd nylon-nal beborítom, majd visszateszem az ép betonkockákat, majd kibetonozom. 1,5- 2 méterenként hagyok dilatációs csíkokat. Eleinte hajlottam, hogy mindezeket kihagyjam, de úgy gondolom, hogy jó lesz ez így is.  Bárhogyan döntök jó lesz, ha idő előtt tönkremenne, akkor kapok egy új lehetőséget, hogy jobbat, szebbet, maradandóbbat alkossak!

Még egy jó hír! Meg van a bejárati ajtó, hamarosan telepítve lesz! :P

20 talicska föld került kitermelésre, mire felértem!

250 kg szárazbetont használtam fel.

...és kitudja mennyi perc, óra mire elkészült! :)

...nos, végül dilatációs hézagot az elején és a végén hagytam. Jah és a bejárati ajtó!!! :D

Ablak a világra

A pince megvásárlása előtt a fenti lakórész teljesen kiégett. Se ajtó, se ablakok, csak a kiégett falak, és a korom szaga mindenhol. Az állhatatos munka szép lassan, ahogy a természet visszafoglalja, azt ami a sajátja. Bevallom, nekem igen nagy örömet jelentett, amikor az ablakokat beállítottam.   

Valahogy kezd házra emlékeztetni....

Nyilvánvaló, hogy azért hátra dőlni még korai lenne, mégis amikor ezt lefényképeztem fülig ért a szám. Valahogy nehéz megosztani az élményt, csak sejteni lehet...

Az ablakot édesapámtól kaptam, valójában szerettem volna nagyobb ablakot beépíteni. Mivel a tűz miatt leesett a vakolat nagy része, láthatóvá vált, hogy az ablak nyílást utólag nagyították meg, és az áthidaló rövidebb. Édesapámtól kapott ablak pont befért az áthidaló alá.-Nincsenek véletlenek!

Az első ablakot úgy vásároltam 100*120 méretű faablak, ott is a két szélét be kellett falazni, mivel a nyílás 120*120 volt. A falazástól eleinte kirázott a hideg, tele voltam félelmekkel, mára már lehetőséget látok magam előtt, hogy valami újat, szépet alkossak. A küzdelem még nem fejeződött be, ha finoman akarom kifejezni magam éppen most kezdődött el. :)

Az "új" ajtó :)