Két lábbal a Földön

A tanya bejáratának földmunkálatairól már esett szó. Hosszú órákon át lapátolni, ásni a kötött talajt, vagy csak küzdeni saját magaddal, hogy már nincs sok vissza. Az épület melletti betonlapokat felszedtem, és neki álltam a leendő járda alapját kiásni.

Közel másfél óra alatt haladtam a kép közepén látható 2. betonkockáig. Ahol idő hiány miatt abbahagytam a munkát. Ehhez a munkához kell a léleknek erősödnie, mert még nem látod a végét, és el kell hinned, hogy ez sem tarthat örökké. Hajlamos vagyok elmenni sétálni, lemérni egy méretet. Vagy csak inni, pedig még bírtam volna, de kellett mozdulni! 

Elhatároztam, hogy az alapot meghordom építési törmelékkel, majd nylon-nal beborítom, majd visszateszem az ép betonkockákat, majd kibetonozom. 1,5- 2 méterenként hagyok dilatációs csíkokat. Eleinte hajlottam, hogy mindezeket kihagyjam, de úgy gondolom, hogy jó lesz ez így is.  Bárhogyan döntök jó lesz, ha idő előtt tönkremenne, akkor kapok egy új lehetőséget, hogy jobbat, szebbet, maradandóbbat alkossak!

Még egy jó hír! Meg van a bejárati ajtó, hamarosan telepítve lesz! :P

20 talicska föld került kitermelésre, mire felértem!

250 kg szárazbetont használtam fel.

...és kitudja mennyi perc, óra mire elkészült! :)

...nos, végül dilatációs hézagot az elején és a végén hagytam. Jah és a bejárati ajtó!!! :D

A meszelés

 Nehezen indultam neki, mert mindig volt mit tenni, és így is elmaradtam bizonyos munkákkal. A külső helységnek nagyon nehezen indulok neki, de ha minden igaz a hónap utolsó hetében befejezem azt is. Az alsó rész belső pincéjét kipakoltam, és a sok víz  miatt több helyen elengedte a glettet a fal, szóval javíthattam. Volt cementem, homokom, meszem, így kézzel kevertem olyant, hogy csak nah. Minden a helyén maradt, csak a nagy szürke foltokat gondoltam nem lesz egyszerű eltüntetni.

Ilyen lett.

Ezen a képen a plafont javítottam.

Most a képeket nézve, és az erős kritikát magammal szemben félre téve, elégedett lehetek. A friss mész nem takarta be a javításokat. Az első kép bal oldali sarkát teljesen javítottam, ezért ott tök szürke volt minden, nem nagyon lehet észre venni. A második képen a szellőző nyílással egy vonalban közel két m2 plafon régebben leszakadt, ott 2 cm vastagságban hiányzott a vakolat. Kezdő plafonvakolóként álltam, és némi bizonytalansággal a fejemben az első serpenyő anyagot földobtam. Az kellő határozottsággal szétfröccsent a szélrózsa minden irányába, még párszor próbálkoztam hol finomabban, hol határozottan, de arra jutottam, hogy glett vassal felhúzom amit lehet. A glettvasam(!) szerintem 30 éves lehet, fa a nyele, rá van vésve, "Béla". Mondogattam magamban, Te Béla, cs/*szd meg a vasadat! Az idő megette ezt a fénydarabot, a fanyele kilazult, a vas hajlott. Izgalmas volt vele dolgozni. Gyorsan, hatékonyan jó szerszámokkal lehet haladni, ha más nem, de ezt is megtanultam akkor.

A javítások sok időt elvittek, másnap meszeltem, többször átkentem, de nem akarta a magyarok igazát. Az idővel futok versenyt folyamatosan, ezért be kellett pakolni, rendet kellett csinálni. Minden rendben van, az a kevés elégedetlenségem elpárolgott, helyébe öröm költözött. Az is tapasztalat volt, hogy az oltót meszet előző napon bekevertem, és az is hogy lassan kifehéredett mindenhol. Így vágok bele a következő munkába! 

Újabb festményem!

Fenn a csúcson!

A történet ott kezdődik, vagy folytatódik, hogy megvásároltam egy leégett pincét. Mindene meg volt, hogy álljanak a falai.

Az állapota igen aggasztó volt, de láttam benne fantáziát. Igaz eddig nem csináltam ilyent, bármint építkezést. A panelből olyan egyszerűnek tűnt minden. Sok munkafolyamatot nem láttam át, és valahogyan nem gondoltam át ezt teljesen. Egyet tudtam szép a kilátás, fiatal az ültetvény, és olyan szép volt minden.

Az első akadály az épület tetőszerkezetének félállítása után, amit az ácsok csináltak természetesen, a cserepek feltétele. Egy nap alatt felkerült, de azt, hogy hogyan sikerült a mai napig Isteni csodának tekintem. Köszönet mindenkinek, aki segített!

A régi csúcsfalak visszabontása külön élmény volt, halál közeli! :)

 Épül a szerkezet!

 Fent van a cserép!

Fent vagyok én is!

Ezen folyamatok alatt nem hittem, hogy egyszer a végére érek, azt tudtam, hogy ha éjszaka vezetek, akkor sem kell az egész utat belássam, csak mindig azt, ami éppen előttem van. Mindig az a pár tíz métert.

Ilyen volt, miután leégett az épület belseje!

Ilyen lett, miután sikerült a belsőt megszabadítani a sok törmeléktől!

Sok lapát dolgozott egyszerre, és sok vödör forgolódott egy időben, háromszor fordult a 3,5 tonnás platós járgány, mindenkinek köszönet és tisztelet!

Itt álltam, már csak a csúcsfalakat kell felhúzni, oszt jó napot! 

A csúcsfalakat szakembernek kéne felépíteni, ne hogy ledőljön. Nem találtam senkit rá. Gondoltam csak lesz egy huncutot, aki megcsinálja. Az élet úgy hozta, hogy találtam állást, amire lehet állni.. Szembe fordultam a pincémmel, és tudtam, hogy ezt nekem kell megépítenem, és leszek a huncut :)  

 Nagy műgonddal láttam neki!

Az elsőnek, majd a hátsónak!

 A padlás bejáratnak külön története van, erről később!

 A hátulját, már nyugodtan, nagy lelkesedéssel raktam, szebb is lett...eddig!

 A tavaszi munkák miatt be kellett gyorsítani, ezért nagy felületű, stabil téglákat vásároltam, így két nap alatt ezt a felületet megcsináltam.

Már nincs sok hátra :) :)

Soha nem gondoltam volna, hogy a lehetetlen is csak egy lehetőség! Vagy is módosítom, ez előző gondolatom, mindig is tudtam, csak még nem próbáltam ki!

Most már tudom, hogy nincs lehetetlen, csak olyan munka, amit eddig nem próbáltam...

Ééés kész!